Az eddigi igazgató vezeti továbbra is a Katona József Színházat

A jelenlegi igazgató, Cseke Péter egyedüli pályázóként jelentkezett ismét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház vezetői posztjára.
A Kecskemét polgármestere a csütörtöki képviselőtestületi ülésen köszönetét fejezte ki a művésznek, amiért a költségeik mérséklésében is számíthattak az együttműködésére. Szemereyné Pataki Klaudia kiemelte azt is, hogy a teátrum Cseke Péter vezetése alatt a helyi elismerésen túl nemzeti színházzá lépett elő - írta a hiros.hu. A színész-igazgató 2008 augusztusa óta vezeti a teátrumot.
Az újonnan megválasztott igazgató kinevezése 2023 februárjától lép életbe és 5 éven keresztül vezetheti továbbra a színházat.
Cseke Péter az alábbi szavakkal köszönte meg az újabb bizalmat:
Ahogyan az elmúlt 15 évben, úgy ezután is Kecskemét városát fogom szolgálni ezzel a kiváló nemzeti színházi társulattal, reményeim szerint a közönség nagy örömére - idézte a lap az igazgatót.
Fotó: wikipedia