A koronatanú, avagy a kiépülő diktatúra eszköztára

Honnan eredeztethetőek a kommunizmus bűnei? Talán a Rajk per volt a gyutacs. Vagy Kovács Béla (FKGP) elhurcolása, deportálása. 1945-től a Rákosi Mátyás vezette kommunista párt már elkezdte - vélt és/vagy koholt vádak alapján - levadászni azokat, akiket teljhatalmi berendeskédéséhez veszélyesnek ítélt. A Magyar Testvéri Közösség ellen indított persorozat is ilyen volt. Tekintse meg a rövid kordokumentumot.
Arany Bálint sorsa az egyén diktatúrával való szembeszegülésének története
A politizáló értelmiségi generációnak a törekvéseit és tragédiáját mutatja be a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és az Országház Filmműhely együttműködésében készült Koronatanú című film. A felelevenített történet főhőse, Arany Bálint annak a kisgazdapárt környékén gyülekező értelmiségi baráti körnek volt a tagja, akik a németekkel szembeni ellenállás résztvevőiként túlélték a világháborút, és erősen élt bennük a remény egy szabad, független, demokratikus Magyarországról, amelynek megteremtéséért készek voltak cselekedni is.
A koronatanú című film, Arany Bálint tevékenységén és sorsán, illetve a Magyar Testvéri Közösséggel szemben indított első koncepciós per eseménytörténetén keresztül mutatja be a második világháború után kibontakozó többpártrendszert ért kíméletlen támadást, a kiépülő diktatúra eszköztárát, valamint a köztársaság megdöntésének vádja mögött meghúzódó valódi hatalmi-politikai szándékokat
Ha bármi hasonlóságot vél felfedezni a napjainkban történő eseményekkel, az csak és kizárólag a véletlen műve...