Az utolsó keresztmetszet illesztéséhez készülnek a jobb ártéri hídszerkezetnél

A pilon magassága az EOMA rendszerben 129 méter, mely egy átlagos Duna vízszint esetén több mint 40 méterre magasodik a folyam fölé – ezzel elérte legmagasabb pontját a Kalocsa-Paks Új Duna híd. A mederhíd kalocsai ágának főtartószerkezete a támasztól 42,5-42,5 méterre nyúlik ki, május elején a 08. jelű zömök szerelésénél tartott. A két hídág munkálatai közel azonos fázisban tartanak.
Amint arról lapunk, a frisshirek.hu is beszámolt, 2023. április végén érte el legmagasabb pontját a Kalocsa-Paks Duna-híd. Ebből az alkalomból bokrétát helyeztek el a pilonon.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában, a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésével megvalósuló projektben alvállalkozóként a Hídépítő Zrt. is részt vesz. A bokrétaavatás kapcsán a munkák aktuális állásáról Wunderlich István, a Duna Aszfalt projektvezetője adott tájékoztatást a Magyar Építők Zrt. részére.
A pilon magassága EOMA rendszerben 129 méter (egységes országos magassági alaphálózat, Magyarország szintezési hálózata), mely egy átlagos Duna vízszint esetén (86 méter EOMA) több mint 40 méterre magasodik a folyam fölé. A pilonszerkezetek 20-20 ferdekábellel függesztik fel a mederhíd feszített főtartó szerkezetét.
– ismertette Wunderlich István.
A híd kivitelezését folyamatosan nyomon követik, amint arról lapunk, a frisshirek.hu szintén beszámolt, március elején látványos videót közöltek a helyszínről, ekkor az aktuális vízszinthez képest már 37 méter magasra emelkedett a pilon. A két hídág munkálatai közel azonos fázisban tartanak.
A mederhíd kalocsai ágának főtartószerkezete a támasztól 42,5-42,5 méterre nyúlik ki, május elején a 08. jelű zömök szerelésénél tartott. A 09. jelű zömtől kezdődően május elején megtörtént az első ferdekábelek beszerelése és feszítése.
A paksi hídág 1 zöm különbséggel követi a kalocsai hídágon végzett munkafolyamatokat. A bal ártéri hídszerkezet elkészült, sarura helyezték. A hídtartozékok szerelése folyamatban van.
A jobb ártéri hídszerkezet szerkezeténél az utolsó keresztmetszet illesztéséhez készülődünk. A hossztolás már túl van a felén (teljes szerkezet 286 méter hosszú, hossztolásként 93 méter van hátra).
– tette hozzá végül a szakember.
Fotó: magyarepitok.hu