2023.10.03., kedd - Helga
Kecskemét: 15o - 17o
Az ország 19 megyéjében

Befejeződött a kecskeméti Református Újkollégium energetikai korszerűsítése

Tóth Rózsa | 2023. május 31. - 10:15
Befejeződött a kecskeméti Református Újkollégium energetikai korszerűsítése

Végéhez ért a kecskeméti Református Újkollégium és a Kecskeméti Református Gimnázium, valamint Általános Iskola korszerűsítése, mely európai uniós támogatással valósult meg. A munkálatok során kicserélték a homlokzati nyílászárókat, korszerűsítették a világítást, a fűtési és légtechnikai rendszert, illetve napelemes rendszert is telepítettek.

Befejeződött a kecskeméti Református Újkollégium európai uniós támogatással megvalósult energetikai korszerűsítése – közölte a Kecskeméti Református Egyházközség kedden az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a korszerűsítéshez szükséges több mint 246 millió forintot a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) keretéből nyerték el.

Az érintett épület, a Református Újkollégium a Kecskeméti Református Gimnáziumnak, illetve a Kecskeméti Református Általános Iskolának is helyet ad.

Magába foglalja az 1912-13-ban emelt Szabadság téri és az 1929-ben befejezett Kálvin-téri szárnyat, valamint a 2004-re elkészült kiskörúti épületrészt, a Búzás Mihály utcára néző tanuszodával és tornateremmel.

A nagyjából másfél éven át tartó munkálatok során kicserélték a homlokzati nyílászárókat, korszerűsítették a világítást, a fűtési és légtechnikai rendszert, illetve napelemes rendszert telepítettek. 

A fejlesztésekkel az épület energetikai besorolása – még a falak korszerűsítése nélkül is – EE osztályúra javult – olvasható a közleményben.

Fotó: Kecskeméti Református Gimnázium diákújságja/Facebook oldal