2023.11.30., csütörtök - Andor, András
Kecskemét: -2o - 1o
Az ország 19 megyéjében

MúltKult: 10.01. Ezen a napon született Som Lajos

Todorovits Rea | 2023. október 01. - 08:00
MúltKult: 10.01. Ezen a napon született Som Lajos

Budapesten született, 1947. október 1-jén. 

1964-től, 17 éves korától zenélt, 1965-ben megalapította a Dogbeaters zenekart, majd egy évvel később jött a Fekete-Fehér, aztán játszott a Record zenekarban. A Gyapjúforgalmi Vállalat Révay utcai kultúrtermében volt állandó klubjuk.
Som Lajos a Record után a Neoton együttesbe igazolt, ahol akkor már későbbi felesége, Karda Beáta volt az énekesnő.

A következő nagy állomás a Taurus együttes volt, az első magyar hard rock zenekar volt az életében az 1970-es évek elején, amelyben Radics Bélával, Balázs Fecóval és a Metróból átigazolt Brunner Győzővel játszottak együtt.
Köves Miklóssal létrehozták a Piramis együttest. Ekkor még Lévay Tibor volt az énekesük, akit később a Generálból távozó Révész Sándor váltott fel. Az együttes nagyon népszerű volt, több nagylemezt is megjelentetett, számos slágerük született, ám Somot elítélték az úgynevezett aranyügy miatt (akkoriban sok magyar zenész csempészett aranyat a Szovjetunióból), ezért három hónapot előzetesben töltött, és felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

A Piramis feloszlása után 1985-ben az ugyancsak sikeres Senator nevű együttes basszusgitárosa lett, amelyben Takáts Tamással, Szekeres Tamással, Gigor Károllyal és Varga Lászlóval zenéltek együtt.
1992-ben újra összeállt a Piramis, a nagy érdeklődésre való tekintettel öt koncert erejéig, a klasszikus felállásban. 1997-ben Závodi Jánossal mindketten 50. születésnapjukat ünnepelték, ennek alkalmából Száz év zene címmel készítettek közös albumot, korábbi slágereiket újra felvéve.

2006-ban ismét összeállt a Piramis, de megromlott egészségi állapota miatt Som Lajos csupán a koncertek elején és végén léphetett színpadra, akkor is vendég basszusgitáros társaságában. A Piramis 2009-es újra indulásában már nem is vett részt.
2011-ben bejelentették, hogy Slamovits Istvánnal közösen új zenekart alapít StOrM néven, azonban az új formáció mindössze egy sajtótájékoztatón szerepelt együtt, tényleges működésére sosem került sor.

2015 nyarán egy lapinterjúban beismerte, hogy a hetvenes években beszervezték, és (Professzor néven) jelentéseket adott az állambiztonság munkatársainak.


Hosszú éveken keresztül volt az alkohol és a kokain rabja. Utolsó éveit nagy szegénységben, öregek otthonában, kerekesszékben töltötte.

2017 októberének végén, hetvenéves korában hunyt el hosszan tartó súlyos betegség után.